VERSENYSZABÁLYZAT

Nevezéseddel elfogadod az alábbi hivatalos szabályzatot:

1. Az V. Decathlon Élménypróba résztvevők, azaz a benevezett indulók elfogadják a részvételi szabályzatban foglaltakat, azaz mindenki a saját felelősségére indul a megmérettetésen.

2. Értékmegőrzést a szervezők nem vállalnak.

3. Nevezésemmel kijelentem, hogy a 10. életévemet betöltöttem és a rendezvényen saját, szabad akaratomból veszek részt és tudomásul veszem, hogy a játék során esetlegesen bekövetkező balesetekért illetve személyes tárgyaimban keletkező károkért a játék szervezői felelősséget nem vállalnak.

A 10 év alattiaknak egy ingyenes Denevér pályával készülünk, amelyet korábban már bemutattunk.

4. Kijelentem, hogy az erdőre, annak növény- és állatvilágára fokozottan vigyázok, tudomásul veszem, hogy tilos a károkozás.

5. Kijelentem, hogy az V. Decathlon Élménypróba szolgáltatásait és az általa rendelkezésemre bocsátott felszerelést és élményelemeket (kettlebell, gumiabroncs, szalmabála, lisztes zsák, stb.) saját felelősségemre rendeltetésszerűen használom.

6. Amennyiben nem rendeltetésszerűen, előírás szerint használom az eszközöket és a szolgáltatásokat, és ezáltal sérülést és egyéb kárt okozok magamban vagy másban, úgy a verseny szervezőjével szembeni kártérítési igényem kizárt.

7. Tudomásul veszem, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak a használata veszélyes szabadidős elfoglaltság, melyet azon személyek folytathatnak, akiknek fizikai és szellemi képességei lehetővé teszik, hogy az üzemeltető által meghatározott biztonsági követelményeknek megfelelően használják a rendezvény szolgáltatásait.

8. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy alkohol, gyógyszer, drog befolyása alatt nem állok.

9. Tudomásul veszem és elfogadom, hogy a rendezvény rossz idő esetén is lebonyolításra kerül. Tudomásul veszem és elfogadom, hogy vis maior esetén és COVID-19 koronavírus járvány (amennyiben még érvényben lesz a verseny napján a koronavírus rendelet) miatt a rendezvényt egy másik időpontban rendezik meg. Amennyiben a rendezvény közben kapjuk a katasztrófavédelem narancs színű riasztását, a szolgáltatás ellenértékét nem kaphatom vissza, mert a szolgáltatás meghatározó részét már igénybe vettük.

10. Kijelentem, hogy a jelen nyilatkozatban írt feltételeket megismertem, tudomásul veszem, megtartom és azokat kötelező érvényűnek tartom a magam számára, valamint kötelezettséget vállalok arra, hogy ezen követelményeket betartatom.

11. Személyes adataim megadásával hozzájárulok azok hatályos jogszabályok szerinti kezeléséhez.

12. A rendezők fenntartják a jogot, hogy az V. Decathlon Élménypróba résztvevőiről és nézőkről készített fotót és videó filmet készítsenek, melyeket a szervezők szabadon felhasználhatnak, s ezért a fotón, videón szereplők ellenszolgáltatásra nem jogosultak.

13. A nevezés leadását követően, részvétel hiányában a részvételi díjat nem áll módunkban visszatéríteni (A nevezés átruházható 2021.06.15.-ig, amelyet az info@markaepito.hu-n kérünk jelezni)

14. A fenti nyilatkozatot gondosan elolvastam és megértettem.

Fizetési, üzemeltetési adatok:

Pokrovenszki József, Egyéni Vállalkozó
Tel: 06-30/976-60-95
E-mail: info@markaepitok.hu
Székhely: 4400, Nyíregyháza, Virág utca 37.
Adószám: 68505392-1-35